Boldog első születésnapot Inspirációk Élménystúdió!

[vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]Egy éves lett az Inspirációk Élménystúdió, az elmúlt időszakban pedig annyi izgalmas dolog történt nálunk, hogy képtelenség lenne mindegyikről írni – ezért összeszedtünk 5 olyan pillanatot, történetet, ami a mi kedvencünk volt 2020-ban.[/vc_column_text][vc_custom_heading text=”Az Élménystúdió TOP 5 pillanata 2020-ban”][vc_column_text text_larger=”no”]Kreatív pihenő – Bár a Kreatív pihenő megalkotásának oka egyáltalán nem a kedvencünk az idei évből, hiszen a világjárvány és a kényszerű otthonlét miatt hoztuk létre, magát az adásokat nagyon szerettük. Anita kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedveskedett kreatív ötletekkel, és a megvalósításában is segített – minden egyes nap, három hónapon keresztül. Ha valami kedves emlékként maradt meg bennünk ebből az időszakból, akkor az az összefogás, az egymás támogatása, a kedves üzenetek, a gyönyörű alkotások – és leginkább az, hogy veletek együtt csinálhattuk végig.[/vc_column_text][vc_single_image image=”43273″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_column_text text_larger=”no”]Újranyitás – Gyereknap – Május 31 –én nehéz három hónap után lélegeztünk fel, és méltóképpen meg is ünnepeltük az újranyitást – Nyílt napunkon bemutattuk az akkor a polcokra kerülő Álomszobagyár Inspiboxot, kiállítást tartottunk a Kreatív pihenő és az online Festőműhely alkotásaiból, a látogatók pedig megtöltötték élettel a teret, és nem csak jelenlétükkel – az aznap készült színes szív alakú alkotások hetekig díszítették még a stúdió bejáratát és ablakait. Most megint arra kényszerültük, hogy egy darabig távol legyünk egymástól, hogy mindenki egészségére és épségére vigyázzunk, de ígérjük, amint újra biztonságos lesz, ismét együtt ünnepeljük meg a boldog újranyitást. ☺[/vc_column_text][vc_single_image image=”43274″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_column_text text_larger=”no”]I.Útravaló Online Konferencia & Workshop – Talán a legnagyobb szakmai kihívás volt 2020-ban az első konferenciánk, amelyet a Nők az úton csapata, Csorba Anita és Szlafkai Éva, valamint a testbeszéd-specialista Bíró Nóra szervezett. Neves előadók, izgalmas kerekasztal-beszélgetések és kreatív workshopok várták a lelkes résztvevőket, a nap végén pedig levezetésként exkluzív nyereményekért szállhattak versenybe a nézők. A Covid-helyzet miatt a konferenciát online platformokon közvetítettük, de ez nem volt le semmit az élményből, sőt – a közös fejlődés segített megszépíteni, és hasznossá tenni az otthon töltött időt. Kényelmesen a fotelből tanulni – ha valami győzelem volt ebben az időszakban, akkor ez az volt. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/3″][vc_single_image image=”43275″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/3″][vc_single_image image=”43276″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/3″][vc_single_image image=”43277″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]Art-úr érkezése – Szeptember elsején új lakót kapott az Élménystúdió egy apró, de annál szúrósabb süni képében, aki azóta boldogan játszik, eszik, alszik – és úgy nő, hogy biztosra vesszük, éjszakánként titokban kiáll az esőre ☺ A süncsemete nevének kiválasztásában Ti is nagy szerepet játszottatok, mi pedig azóta sem tudunk betelni az Art-úr névvel, ami egy, a stúdió szellemiségéhez tökéletesen passzoló kreatív szójáték, és ami nagyon illik a mi tüskés gömbőcünkhöz. Art-úr jó barátságban van a gumikacsákkal és a plüssmacikkal, az ecsetek viszont kifejezetten fel tudják őt bosszantani. Kedvenc csemegéje a kukac, legtöbb idejét pedig az eper alakú kuckójában tölti. Boldogok vagyunk, hogy a csapat tagja lettél, Art-úr! <3 [/vc_column_text][vc_single_image image=”43279″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_column_text text_larger=”no”]Nyári kreatív tábor – Miután ismét megnyílhattak az Élménystúdió kapui, annyira szerettük, hogy nálunk vagytok, hogy az a merész ötletünk támadt, hogy maradhatnátok is – egy teljes hétig! Kreatív táborunk hétfőtől-péntekig várta a gyermeksereget, akikkel egész nap elmerültünk az alkotásokban és a közös játékokban. Imádtuk a nevetéstől hangos órákat, a gyönyörű alkotásokat, a cserfes gyerkőcöket, az ötleteket, amiből egyszerűen nem tudtak kifogyni a táborozóink, a gyermekjógát és a zenefoglalkozásokat. Készítettünk klassz szobadekorációkat az Álomszobagyár tematikájú héten, az Inspibox hetünket pedig a dobozok alapanyagaiból való kézműveskedés tette ki. Biztosak vagyunk benne, hogy ezeket a heteket sosem fogjuk elfelejteni, és bízunk benne, hogy 2021 nyarán ismét sort keríthetünk arra, hogy heteken át fogadjuk az alkotni vágyókat. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”43281″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”43282″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row]

Október az Élménystúdióban – Élményleltár

[vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]

Szeretjük az őszt, hogy a természet megajándékoz minket az összes színével. Tökéletes időtöltés ilyenkor a szabadban lenni, falevelet és gesztenyéket gyűjteni, amiből aztán az egész család alkothat este a meleg lakásban, egy finom tea mellett.

Az esős napok azonban nagy fejtörést okoznak nekünk, hiszen ilyenkor a négy fal közé szorulunk, és sokkal több benti elfoglaltságot kell kitalálni, mint a napsütéses órákban. Szerencsére mindig van a tarsolyunkban egy-egy jó ötlet, hogy mivel lehet elűzni az unalmat – akár otthon, akár bent az Élménystúdióban. Kíváncsi vagy, hogyan telt nálunk az ősz második hónapja? Akkor olvass bele Élményleltárunkba – öröm volt összeszedni, milyen klassz dolgok történtek nálunk az elmúlt hetekben, ráadásul rengeteg új ötlet is érkezett közben – a november is nagyon izgalmasnak ígérkezik. 🙂

[/vc_column_text][vc_custom_heading text=”A Halloweeni Inspi Nagykövet projekt”][vc_column_text text_larger=”no”]Útra keltek a Drakuláink, hogy lelkes segítőink az egész országot bevonják a játékunkba. Inspi Nagyköveteink nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy papírból elkészítenek három Drakulát a leírásunk alapján, majd elrejtik őket a lakhelyük közelében. Erről képet készítenek, amit mi feltöltünk az Instagramra, hogy az ott élők, vagy az arra járók tudjanak róla: kincs van a közelben 🙂 Alig pár nap, és indulhat a nagy, országos Halloweeni kincsvadászat! Ha szeretnél a részese lenni, figyeld a @csorbaanita Instagram oldalt, és indulj elsők között a Drakulák keresésére![/vc_column_text][vc_single_image image=”42565″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_custom_heading text=”Az Élménystúdió dekorálása és a Halloweeni Alkotóműhely (október 31.)”][vc_column_text text_larger=”no”]Mi egy jó buli alapja? A dekoráció! Ha már Halloween, az Élménystúdió ennek megfelelően felöltötte legrémisztőbb ruháját – boszorkányok lógnak a mennyezetről, pókok szövik be a fotófalat, varjak költöztek a tökágyásba, a besötétített üvegfal mögül pedig kíváncsi szemek fürkészik az arra járókat. A szellemek még nem érkeztek meg, de szombaton biztosan nyüzsögni fognak, hiszen október 31-e az ő napjuk! És hogy mit fogunk alkotni hétvégén? Ugye nem lepődsz meg, hogy a válasz a csontváz? Fából készült, és kedved szerint dekorálhatod: Kifestheted, vagy választhatod a menő UV színeket, hogy éjszaka se téveszd szem elől legújabb kedvencedet.

Még van pár napod csatlakozni a partihoz.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”42568″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”42365″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_custom_heading text=”Harry Potter témájú születésnap”][vc_column_text text_larger=”no”]Október 24-én egy kislány két kedvencét ötvöztük: Az alkotást és Harry Pottert! Az ünnepelt kérésére átmenetileg Roxfortot varázsoltuk az Élménystúdióba, és nem csak a dekorációban köszönt vissza a téma, a kreatív ünneplés során mindenki elkészítette az általa kedvelt ház címerét – igazi Griffendél-Mardekár összecsapás alakult ki az alkotórészlegen 🙂 A hangulatot csak tovább fokozta a torta megérkezése, a koccintás, a fotózkodás, amihez külön Harry Potteres fotókerettel és kiegészítőkkel készültünk. Varázslatos délelőtt volt![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”42572″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”42573″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_custom_heading text=”A régi nagy kedvenc, az Inspibox 3.0 visszatérése”][vc_column_text text_larger=”no”]Ugye régóta vártad ez a pillanatot? Mi is! Annyira szerettétek az Inspibox 3.0 termékünket, hogy nem volt kérdéses, hogy egyszer még visszatér – és ez októberben mindenki örömére meg is történt! Továbbra is megtalálható benne minden kincs, amire szükséged lehet az otthoni alkotáshoz: mintás vászonkép, festékek, festékpaletta, színes lapok, párnahuzat, dekorálható füzet, dekorálható puzzle, ecsetfilc készlet, textilfilcek, pamacsecset, fonal és tartályos ecset. Hűha, nem lesz könnyű eldönteni, mivel kezdj legelőször, annyi szépség van becsomagolva egyetlen dobozba!

Ha a te figyelmedet eddig elkerülte ez a termék, a shopból be tudod szerezni. [/vc_column_text][vc_custom_heading text=”A Karácsonyi Inspibox színre lépése”][vc_column_text text_larger=”no”]Karácsonyfadísz, téli ajtódekoráció, vagy egy meglepetés a fa alá szeretteinknek? Karácsonyi Inspiboxunkból bármelyiket megvalósíthatod, a doboz színeitől pedig már a kibontása után garantáltan ünnepi hangulatba kerülsz. Imádtuk kiválasztani az alkotóelemeket, és bár mindegyiket egyformán szeretjük és nincs kedvencünk, szívünkhöz különösen közel áll a fából készített Mézi figura – és alig várjuk, hogy lássuk, ti hogyan dekoráljátok ki! November 8-áig tudod előrendelni, és még a covert is kiválaszthatod weboldalunkonk, ahogy azt is, hogy az alapdobozt szeretnéd, vagy az extra kiegészítőkkel ellátott Inspiboxot. Előrendelésed mellé pedig ajándékkal is kedveskedünk neked, úgyhogy duplán megéri az elsők között lenni! 

Itt érthetőek el karácsonyi dobozaink![/vc_column_text][vc_single_image image=”42523″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_custom_heading text=”Az Inspibox 3. születésnapja – Magyarország legnagyobb alkotásának elkészítése”][vc_column_text text_larger=”no”]Bizony, már három éve boldogítja az alkotni vágyókat szeretett dobozunk, az Inspibox – Ezt pedig méltóképpen szerettük volna megünnepelni. Meghívtuk a Csorba Anita fanoldalak vezetőit, hogy tartsanak velünk, a partisapka készítése és az Inspibox alakú torta elfogyasztása mellett rakjuk együtt Magyarország legnagyobb közös alkotását – amiben ti is végig benne voltatok, hiszen az elmúlt hónapokban lelkesen küldtétek a gyönyörűen kidekorált kirakókat, a végeredmény pedig így egy nagyon színes, 1024 darabból álló óriás puzzle lett.

Köszönjük nektek, és boldog születésnapot az Inspiboxnak! Még sokszor ennyit![/vc_column_text][vc_single_image image=”42420″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_column_text text_larger=”no”]

Ugye milyen izgalmas hónapunk volt? Alig győztük összeszedni, mennyi mindent történt velünk, nálunk, és izgatott készülünk már most a novemberre! Köszönjük, hogy velünk voltatok októberben, találkozunk a következő hónapban is! 

 

Szép, kreatív napot!

Anita[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Házhoz visszük a rendezvényt!

[vc_row][/vc_row][vc_column][/vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]

– Bemutatkozik legújabb termékünk, az Élménystúdió doboz

Nem tudsz eljönni a stúdiónkba, mert neked messze van, vagy foglaltak a szombat délelőttjeid? Rád gondolva alkottuk meg legújabb termékünket, az Élménystúdió dobozt! Népszerű Alkotóműhelyünk most beköltözik az otthonodba, hogy az alkotásnak ne legyen gátja se tér, se idő. A dobozba nem csak az alkotó alapanyagot rejtettük, mindent küldünk, amire szükséged lehet az alkotás során, és még egy ajándékkal is kedveskedünk Neked!

A doboz tartalma:[/vc_column_text][vc_row][vc_column][woodmart_list woodmart_css_id=”5f6b3c259b76f” list=”%5B%7B%22list-content%22%3A%22Egy%20alkot%C3%B3%20alapanyag%2C%20ami%20mindig%20egy%20f%C3%A1b%C3%B3l%20k%C3%A9sz%C3%BClt%2C%20egyedi%20kieg%C3%A9sz%C3%ADt%C5%91.%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Hat%20k%C3%BCl%C3%B6nb%C3%B6z%C5%91%20sz%C3%ADn%C5%B1%20fest%C3%A9k%2C%20%C3%BCvegfiol%C3%A1kba%20adagolva.%20Ez%20a%20hat%20sz%C3%ADn%20a%20fekete%2C%20a%20feh%C3%A9r%2C%20a%20s%C3%A1rga%2C%20a%20vil%C3%A1gosk%C3%A9k%2C%20a%20s%C3%B6t%C3%A9tk%C3%A9k%20%C3%A9s%20a%20r%C3%B3zsasz%C3%ADn%20%E2%80%93%20A%20sz%C3%ADnek%20m%C3%A1r%20ismer%C5%91sek%20lehetnek%20kincses%20dobozunkb%C3%B3l%2C%20az%20Inspiboxb%C3%B3l.%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Egy%20v%C3%A9letlenszer%C5%B1en%20v%C3%A1lasztott%20alapanyag%20%C3%BCvegfiol%C3%A1ban%20%E2%80%93%20A%20jelenleg%20el%C3%A9rhet%C5%91%20dobozunkba%20gy%C3%B6ny%C3%B6r%C5%B1%20sz%C3%ADn%C5%B1%20glittereket%20csemp%C3%A9szt%C3%BCnk.%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Decoupage%20ragaszt%C3%B3%2C%20%C3%BCvegfiol%C3%A1ban.%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Egy%20aj%C3%A1nd%C3%A9k%2C%20amit%20szint%C3%A9n%20ki%20tudsz%20dekor%C3%A1lni%20-%20Vagy%20megcsin%C3%A1lhatod%20m%C3%A1snak%20aj%C3%A1nd%C3%A9kba%2C%20hogy%20egy%C3%BCtt%20osztozzatok%20az%20alkot%C3%A1s%20%C3%B6r%C3%B6m%C3%A9ben.%22%7D%5D”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”42303″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”42304″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]Otthon is inspirálunk!

Minden alkotó alapanyaghoz adunk inspirációt is egy videó formájában – Ezek elérhetőek lesznek az Inspirációk Csorba Anita oldalon. A videók mindig az Alkotóműhely napján debütálnak, de utána is elérhetőek mindenki számára. Az inspiráció mellett ingyenes oktató anyaggal is készülünk – Többek között segítünk eligazodni a kreatív eszközök között, bemutatjuk a decoupage technikát, de a festékkeverés titkait is elleshetitek nálunk.

Így lehetsz boldog tulajdonosa az Élménystúdió doboznak:

Az Élménystúdió dobozunk termékként van fent, így megvásárlása nem tér el más termék megvételétől. Miután rákattintottál, válaszd ki, melyik alkotó alapanyagot szeretnéd a dobozodba. Innen már csak a kosárba kell tenned, vásárlás után pedig pár nap múlva már kézhez is kapod dobozodat.

Inkább nálunk alkotnál?

Arra is van lehetőséged, Alkotóműhelyeinket és Festőműhelyünket továbbra is megtartjuk, és várunk mindenkit rá, aki jobban szeret csodaszép stúdiónkban, közösségben alkotni.

A rendezvényeinket itt tudod megnézni, és itt tudsz rájuk jegyet is szerezni: https://csorbaanita.hu/alkotomuhely/

Érdeklődni a rendezvényekről vagy az Élménystúdió dobozról a rendezveny@csorbaanita.hu e-mail címen tudsz.

Szép, kreatív napot!

Anita[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

☀ Megújult Alkotóműhelyekkel várunk! ☀

[vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]Tudtad, hogy szombaton ismét együtt alkotunk ?

Ezúttal újra megnyitja kapuit a Festőműhely, ahol egy híres festő festményét alkotjuk meg. Van Gogh: Csillagos éj című festménye kerül a vásznakra.

JEGYEK MÉG KAPHATÓAK A WEBSHOPBAN!

[/vc_column_text][vc_single_image image=”41747″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_column_text text_larger=”no”]ÚJDONSÁG, hogy jegyedet megveheted már akár az augusztusi, szeptemberi vagy októberi Alkotóműhelyre is, hogy biztosan legyen helyed. Minden alkalommal három idősávot ajánlunk fel, minden idősávban 15 alkotót tudunk fogadni.

Különleges, fából készült alkotásokkal készülünk nektek és természetesen, ahogy lenni szokott, most is minden alapanyagot biztosítunk! Csupán az alkotó kedvedet hozd magaddal 😉[/vc_column_text][vc_single_image image=”41704″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_column_text text_larger=”no”]Helyszín: 1196, Budapest Nádasdy u.90. – Inspirációk Élménystúdió

További információ, kérdés: rendezveny@csorbaanita.hu

 

Szép, kreatív napot!

Anita[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Ezeket még biztosan nem csináltad – Gyere el nyári táborunkba, és vigyél haza élményeket!

[vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]

Megnyitottuk a nyarat, elindítottuk a jelentkezést nyári táborunkba. Célunk, hogy olyan napokat töltsünk együtt Élménystúdiónkban, ahol nem csak együtt alkotunk, de együtt szórakozunk is. Készülünk nektek gyermekjógával, zenés foglalkozással, közös táncolással, társasjátékokkal és filmvetítéssel is.

Központban azonban, ahogy tőlünk megszokhattátok, az alkotások lesznek. Napi kétszer egyedi szobadekorációkat fogunk készíteni, de rengeteg más izgalmas programra is lesz lehetőségetek az udvaron felállított alkotó-állomásoknál.

[/vc_column_text][vc_column_text text_larger=”no”]Az állomásaink:[/vc_column_text][woodmart_list icon_fontawesome=”fa fa-heart-o” woodmart_css_id=”5ee7a212a150c” list=”%5B%7B%22list-content%22%3A%22Alkot%C3%A1s%20fest%C3%A9kkel%20megt%C3%B6lt%C3%B6tt%20v%C3%ADzipisztolyokkal%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Kavicsfest%C3%A9s%20centrifug%C3%A1ban%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Lufi%C3%A1llat%20hajtogat%C3%A1s%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Alkot%C3%A1s%20slime-b%C3%B3l%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Bubor%C3%A9kf%C3%BAj%C3%B3%20d%C3%ADsz%C3%ADt%C3%A9s%2C%20%C3%A9s%20sz%C3%ADnes%20bubor%C3%A9kf%C3%BAj%C3%A1s%22%7D%5D”][vc_column_text text_larger=”no”]A teljes tábori hét tartalma:[/vc_column_text][woodmart_list icon_fontawesome=”fa fa-heart-o” woodmart_css_id=”5ee7a2c750260″ list=”%5B%7B%22list-content%22%3A%22Napi%20k%C3%A9t%20f%C5%91alkot%C3%A1s%20k%C3%BCl%C3%B6nleges%20technik%C3%A1kkal%20(pl.%20textilfest%C3%A9s%2C%20porcel%C3%A9nrajzol%C3%A1s%2C%20stb.)%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%225%20szabadon%20v%C3%A1laszthat%C3%B3%20alkot%C3%B3-%C3%A1llom%C3%A1s%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Heti%20k%C3%A9t%20k%C3%B6z%C3%B6s%20alkot%C3%A1s%20Anit%C3%A1val%20(2%C3%972%20%C3%B3ra)%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Vide%C3%B3vet%C3%ADt%C3%A9s%20a%20napi%20alkot%C3%A1sokhoz%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Udvari%20j%C3%A1t%C3%A9k%2C%20k%C3%BCl%C3%B6nb%C3%B6z%C5%91%20kreat%C3%ADv%20alkot%C3%B3-%C3%A1llom%C3%A1sokkal%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Heti%20egy%20zen%C3%A9s%20foglalkoz%C3%A1s%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Heti%20egy%20gyermekj%C3%B3ga-%C3%B3ra%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Heti%20egy%20Filmvet%C3%ADt%C3%A9s%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Lehet%C5%91s%C3%A9g%20a%20st%C3%BAdi%C3%B3ban%20szabad%20j%C3%A1t%C3%A9kra%2C%20szabad%20alkot%C3%A1sra%20eg%C3%A9sz%20nap%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Napi%20h%C3%A1romszori%20%C3%A9tkez%C3%A9s%20%E2%80%93%20t%C3%ADz%C3%B3rai%2C%20eb%C3%A9d%2C%20uzsonna.%20V%C3%A1laszthat%C3%B3%20lakt%C3%B3z-%2C%20illetve%5Cntejfeh%C3%A9rjementes%20men%C3%BC%22%7D%5D”][vc_column_text text_larger=”no”]

Ha szeretnéd velünk tölteni a napjaidat, és az élménystúdióban velünk együtt szórakozni, alkotni, élményeket gyűjteni, akkor jelentkezz, hogy biztosan legyen helyed!

A tábor helyszíne: 1196, Budapest Nádasdy u. 90. – Inspirációk Élménystúdió

Itt tudsz jelentkezni: https://csorbaanita.hu/termek/inspiraciok-elmenytabor/

Tarts velünk te is!

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”41457″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”41458″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_btn title=”Jelentkezem a táborra!” color=”info” size=”lg” align=”center” link=”url:https%3A%2F%2Fcsorbaanita.hu%2Ftermek%2Finspiraciok-elmenytabor%2F|||”][/vc_column][/vc_row]

Álomszobagyár Online tábor

[vc_row][vc_column][vc_cta h2=”Indul az ONLINE ÁLOMSZOBAGYÁR TÁBOR.”]Jelentkezz az Álomszobagyár egyhetes online táborunkba, és készítsd el a legklasszabb szobadekorációkat!

Izgalmas dolgokkal készültünk nektek a nyári szünetre is. A felhívás természetesen mindenkinek szól, de főleg azoknak, akik vidéken élnek és nem tudnak felutazni, hogy részt vegyenek OFFLINE módban.[/vc_cta][vc_column_text text_larger=”no”]Az ONLINE tábor felépítése a következőképpen alakul:

Egész nap szobadekorációs ötleteket készíthetünk el közösen otthoni körülmények között. Az 5. nap végére, egyrészt teljesen átalakul a szobád és úgy fogod érezni, mintha Nálad járt volna az Álomszobagyár stábja.

Első lépésként ki kell választanod a – Programjaink menü pont alatt – számodra megfelelő hetet, amikor biztosan ráérsz. Kosárba tétel után, vásárlásoddal igazolod a jelentkezésedet és részvételedet az adott hétre.

Mi ezután futárral kiküldjük az alapcsomagot és az Extra alapanyagokat tartalmazó Álomszobagyár Inspiboxot. Ez a komplett csomag mindent tartalmaz, amikre a hét folyamán biztosan szükséged lesz. (alapanyagokat, eszközöket, tájékoztató kis könyvet)[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”41166″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”41167″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]

A csomag tartalma:

[/vc_column_text][woodmart_list icon_fontawesome=”fa fa-check-circle” woodmart_css_id=”5ecfcbfa6bfc4″ list=”%5B%7B%22list-content%22%3A%22%C3%81lomszobagy%C3%A1r%20Inspibox%5Cn%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%2215%20kieg%C3%A9sz%C3%ADt%C5%91%20term%C3%A9k%5Cn%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%225%20vide%C3%B3link%2C%20amely%20inspir%C3%A1ci%C3%B3t%20ad%20az%20alkot%C3%A1sokhoz%5Cn%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22N%C3%A9vre%20sz%C3%B3l%C3%B3%20sablon%5Cn%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22VIP%20csoporttags%C3%A1g%20a%20Facebookon%5Cn%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Havi%20egy%2C%20k%C3%B6z%C3%B6s%20online%20webkamer%C3%A1s%20bejelentkez%C3%A9s%5Cn%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22K%C3%A9zik%C3%B6nyv%20az%20alkot%C3%A1sokhoz%22%7D%5D”][vc_column_text text_larger=”no”]A videós linkeket, útmutatásokat, inspirációkat az aktuális hét indulása előtt küldjük ki a vásárlásnál regisztrált email címre. Öt napon keresztül 5 különböző szobadekorációs ötletet alkotunk és havonta egyszer egy közös ZOOM szobában találkozhattok velem, ahol mindenki megmutathatja az elkészült alkotásokat. A napod beosztásához is segítséget adunk, így délelőtt is, délután is kreatívan töltheted el a szabad óráidat. Szuperjó lesz![/vc_column_text][vc_column_text text_larger=”no”]Ilyen vagány dekorációs elemeket biztosan fogunk készíteni a táborban:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/3″][vc_single_image image=”41203″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/3″][vc_single_image image=”41229″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/3″][vc_single_image image=”41205″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]HA FELKELTETTE ÉRDEKLŐDÉSEDET AZ ONLINE TÁBOR, AKKOR MOST ELŐRENDELÉSI AKCIÓNK KERETÉBEN -10%-AL OLCSÓBBAN TUDOD MEGVÁSÁROLNI. A helyek és a csomagok száma is limitált.

Kérdés esetén fordulj csapatunkhoz bizalommal a shop@csorbaanita.hu email címen.

Szép, kreatív napot!

Anita[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Festőműhely – Válj művésszé bruttó 2 óra alatt!

[vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]Imádjuk, ahogy az Inspirációk Élménystúdió tereit és képzéseit megtöltitek élettel, vidámsággal és nem utolsó sorban gigaszép alkotásokkal. Ahogy eddig is megszoktátok, szeretjük a kihívásokat, az új megmérettetéseket, így bővül az élményház kínálata.

MEGNYITJA KAPUIT MÁRCIUSBAN A FESTŐMŰHELY!

Itt a lehetőség, hogy felszínre hozd a benned rejlő festőművészt és 2 óra alatt valami olyat alkoss, amit még soha.

Gyere el hozzánk az Inspirációk Élménystúdióba március 14-én, ragadj ecsetet, ülj a festőállványra kihelyezett vászon elé és engedd, hogy beszippantson az alkotó folyamat. Minden alapanyagot biztosítunk – vásznat (előre felrajzolt vázlattal) festékeket, ecseteket, védőruhát – de ha tudsz, azért érkezz kényelmes öltözetben. Az esemény 6+, tehát gyerekeknek és felnőttek is egyaránt élmény.

100%-os garanciát vállalunk rá, hogy biztosan sikered lesz![/vc_column_text][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_column_text text_larger=”no”]

[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_column_text text_larger=”no”]Motoszkál benned a kíváncsiság? Kattints át az árakért és további infókért, hogy Tiéd legyen a limitált darabszámú jegyek egyike. Válaszd ki a vászon méretét (20 x 20 vagy 50 x 50) és azt, hogy milyen mintát szeretnél megfesteni a négy szuper lehetőség közül.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”39178″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”39223″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”39230″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”39231″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]Hozd el barátnődet, tesódat vagy legyen ez egy különleges családi program anyukáddal, apukáddal.

Dátum: 2020.03.14. 10:00 – 13:00

Fontos! Rád bízzuk, mikor érkezel, de érdemes két órát számolni az alkotásra, ezért azt javasoljuk neked, hogy legkésőbb 11-ig csatlakozz hozzánk.

Várunk szeretettel!

Anita[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Valentin napi alkotóműhely

[vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]Szinte még csak most kezdődött az év és mi már a Valentin napra készülünk. A szeretet ünnepén nem csak szeretteinket, hanem akár magunkat is meglephetjük egy apró figyelmességgel, egy vadonatúj szobadekorációs alkotással.

A hangolódást egy alkotóműhellyel koronázzuk meg. Helyszínnek ezúttal is az a közkedvelt Inspirációk Élménystúdió ad otthont – ha még nem jártál itt, megéri eljönni – 

MIKOR? Várunk szeretettel Február 8-án (szombaton) 10:30-tól!

MIT KÉSZÍTÜNK? Csinálunk egyedi feliratos füzért, szivecskés asztaldíszt, multifunkciós ajándékdobozt. Az alkotáshoz minden eszközt és alapanyagot biztosítunk, az inspiráló közeg garantált. Ha izgalmasnak találod az ötleteket és pont szabad a szombatod, akkor csupán egy kattintás az egész, hogy a vásárlói oldalon találd magad: Tovább a jegyekhez[/vc_column_text][vc_single_image image=”38870″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_column_text text_larger=”no”]Máris kedvet kaptál az otthoni fabrikáláshoz? Készítsd el legújabb videómban szereplő 3 Bálint napi ötlet egyikét. Bátran játssz a színekkel, formákkal.
Pro tipp: ha túl sok a piros vagy egyszerűen nem passzol a szobád stílusához a rózsaszín, akkor használj natúr színvilágot.[/vc_column_text][vc_video link=”https://www.youtube.com/watch?v=_gO3U9RUB3o” el_width=”70″ align=”center” image_poster_switch=”no”][/vc_column][/vc_row]

Mikulásparty

[vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]

Hallottál már alkotóműhelyeinkről? Esetleg részt is vettél valamelyiken? Jöjjön egy rövid beszámoló rendezvényeinkről!

A tavalyi évben rendeztük meg legelső workshopunkat, amivel teret szerettünk volna engedni a közös alkotásnak és azoknak a kreatív energiáknak, amivel mindenki rendelkezik…hiszen az alkotás mindenkié! 😉

Ha érdekel eddig milyen tematikájú eseményeink voltak, nézd vissza őket YouTube csatornámon – a szemfüleseknek bizonyára az is feltűnik majd, hogy mind-mind külső helyszínen került megrendezésre.

Mi a legnagyobb különlegessége az új alkotóműhelyeknek? December 6-án, azaz pontosan Mikulás napján zajlott legelső “igazán saját” eseményünk az Inspirációk Élménystúdióban!!!

(YouTube-on végigkövethettétek az új Stúdióm alakulását, sőt nyitvatartási időben el is látogathattok hozzánk a Nádasdy u. 90-be!)

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_video link=”https://www.youtube.com/watch?v=Ljgt0CRpRo4″ align=”center” image_poster_switch=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]

Képzeljétek, nem is egy, hanem egymás után rögtön két csapat alkotott velünk együtt, gyermekek és felnőttek egyaránt.
A kisebbek alkotása egy Mikulásos adventi naptár volt, a felnőtteké pedig egy letisztultabb csillagos naptár, amire kedves üzenetek, idézetek kerülhetnek.

Annak érdekében, hogy belengje a helyet a karácsonyi illat és ezáltal teljes legyen a karácsonyi hangulat, forró teával és puszedlivel vártuk az alkotni vágyókat.

Szuper volt látni, ahogy az új helyszín megtelt élettel, és mindenki lelkesen alkotott! Rengetegen készültetek nekem megleptéssel is, saját készítésű ajándékokkal, amit ezúton is köszönök!

A csapatfotó természetesen most sem maradhatott el, a későbbiekben pedig megmutatom majd a profi fotókat is!

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”38610″ img_size=”large” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]

Ha Te is szeretnél részt venni valamelyik alkotóműhelyünkön és szívesen kreatívkodnál egy nagyszerű csapatban, inspiráló környezetben, akkor figyeld webshopom “Rendezvények” fülét és csapj le a jegyekre, hiszen csak korlátozott számban kaphatóak!

Következő workshopunk december 28-án kerül megrendezésre, amikor is Szilveszteri party kellékeket készítünk közösen!

Gyertek el, találkozzunk, alkossunk együtt! 🙂

Anita

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Rendezvények az Inspirációk Élménystúdióban

[vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]

Előző blogomban meséltem Nektek az Inspirációk Élménystúdióról, és arról, hogy ez a különleges rendezvénytér mennyi izgalmas programnak ad majd otthont, többek között alkotóműhelyeinknek.

Lássuk milyen rendezvényekkel találkozhattok az elkövetkezendő időszakban:

December 6-án Mikuláspartyval várunk Titeket, ahol különleges adventi naptárat készítünk. A naptárakat megalkothatjátok egy megadott sablon szerint, vagy ha éreztek magatokban elég alkotói kedvet és kreativitást, akkor absztrakt módon is elkészíthetitek Mikulásotokat.

A karácsonyi hangulat garantált, karácsonyi “csúnya” pulcsiban érkezni szinte kötelező! 😉

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”38115″ img_size=”large” parallax_scroll=”no”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]

Két ünnep között sem hagyunk Titeket alkotás nélkül, hiszen december 28-án Szilveszteri alkotóműhelynek ad teret az Élménystúdió. Ezen a rendezvényen különleges trombitát vagy “anyósnyelvet”, saját készítésű konfetti kilövőt, illetve maszkokat készíthettek. Az alkotásaitoknak itt is csak a képzeletetek szab határt, készíthettek bármit, amire szükségetek van a szilveszteri “party” hangulathoz!

Ahogy megszokhattátok 2020-ban is rengeteg élménnyel várunk Titeket, akár már január 3-án is alkothattok velem, készüljünk együtt a következő évre egy évtervezős-naptárkészítős workshoppal.

A jegyeket IDE kattintva találjátok meg webshopomban, érdemes sietni, hiszen mindegyik alkotóműhelyünk maximum 30 fő befogadására képes.
Tartsatok velünk rendezvényeinken, alkossunk együtt egy inspiráló környezetben, szuper hangulatban! 🙂

Anita[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]