Blog
Miért eltérőek a nyári tábori hetek?
🌞Ha újra itt a nyár...🌞
Akkor az egyet jelent azzal, hogy a CsorbaAnita Stúdióban elindulnak az egyhetes táborok - ebben az évben három turnussal is. A weboldalon már láthatáttok, ezek különböző tematikát kaptak - most megmutatjuk azt is, ez mit jelent a gyakorlatban. A három tábori turnusnak vannak közös pontjai, kezdjük ezzel:
🌞Minden tábori nap 9:00-kor kezdődik, és 16:00-kor ér véget. A köztes időben rengeteget alkotunk, különböző technikákat tanulunk meg, és a rengeteg alapanyagnak köszönhetően teljesen személyre szabjuk a gyönyörű alkotásokat
🌞Persze szánunk időt a feltöltődésre is: vicces, mozgásos játékokkal készülünk, versenyeket rendezünk - de persze arra figyelünk, hogy a végén minden gyerek biztosan ajándék gumikacsával, matricával vagy gumicukorral térjen haza.
🌞Napi három étkezést biztosítunk, de emellett mindig van gyümölcs, szörpi és nasi is - nyáron ez kiegészül fagyival.
De akkor miben különböznek a nyári tábor turnusai?
Az inspirációban! Minden héten más és más főszereplő fogja megadni az irányvonalat, de ez a tábor felépítésén nem fog változtatni, ahogy a technikák elsajátítása is marad. Ismerd meg az első turnust és a témáját:
2026. Június 22 – Június 26. 9:00 – 16:00 Unboxing tábor: Nem véletlenül népszerűek a kicsomagolós videók, hiszen együtt izgulunk azzal, aki bontogathatja. Ebben az élményben most mindenki részesül: Az alkotóalapanyagok minden reggel becsomagolva várják a gyerekeket, hogy együtt izgulhassunk, mit rejtenek a dobozok.🩷 Kíváncsi vagy egy korábbi Unboxing tartalomra? Kattints ide!
Ha gyermeked is imádja ezeket a videókat, és örömmel bontogatna reggelente, akkor nektek ez a turnus tökéletes - a gombra kattintva ki tudjátok választani:
Ezek is érdekelhetnek...
Fejlesztő nasi? Ez is lesz izgalmas nyári táborunkban!
🧁Nasi, ami inspirál?🧁
A világon minden lehet inspiráció, ha képesek vagyunk így tekinteni rá. Mi előszeretettel alkalmazzuk ezt, hiszen a kreativitás egyik ismérve, hogy más szemszögből tekintünk hétköznapi tárgyakra. Így vagyunk a nassolnivalókkal is - bár nem fogjuk tagadni, fogyasztani is imádjuk, de van egy másik, nagyon szerethető felhasználása. Ez pedig az, amikor inspirációként nézünk rájuk - ebben az esetben a nasi garantáltan egészséges lesz, igaz, nem ajánlott elfogyasztani.
🍐Ennek a nyári táborban egy egész hetet fogunk szentelni!
Gyümölcsök, zöldségek, ételek, italok és nassolnivalók: mind-mint egy alkotás alapja lesz valamilyen formában. Nem tudod elképzelni, mit jelent ez? Megmutatjuk a fotókon, hogyan sikerült a muffin habgyurmából vagy a tökös párna - az ennivaló alkotások eddig mindenki nagy kedvencei voltak:
🎃Ugye, milyen édesek? Ebből rengeteg fog készülni, hiszen a nyári táborban egy nap alatt minimum három alkotás a program, így péntekre nagyon sok ennivaló alkotással lesz gazdagabb gyermeked. Ha tudod, hogy imádná ezt, még tudsz rá jelentkezni a gombra kattintva:
Álomszobagyár a nyári táborban? Igen, öt napon át!
🛋️Gyermeked szerette az Álomszobagyárat?🛋️
Ha a válasz igen, akkor nyári tábornak ezt a turnusát imádni fogja, mert az Álomszobagyár teljesen áthatja majd a napjainkat: egy hétre minden résztvevő a népszerű műsor részese lehet kicsiben. Szobadekorációk, kiegészítők: ezeket fogjuk elkészíteni, hogy ne csak öt napig tartson a tábor, hanem egész évben a gyerekekkel az élmény. 🩷A turnus időpontja: 2026. Július 20 – július 24 9:00 – 16:00
Emlékeztetőül pedig mutatjuk a nyári tábor fix pontjait és fontos információt:
🌞Minden tábori nap 9:00-kor kezdődik, és 16:00-kor ér véget. A köztes időben rengeteget alkotunk, különböző technikákat tanulunk meg, és a rengeteg alapanyagnak köszönhetően teljesen személyre szabjuk a gyönyörű alkotásokat
🌞Persze szánunk időt a feltöltődésre is: vicces, mozgásos játékokkal készülünk, versenyeket rendezünk - de persze arra figyelünk, hogy a végén minden gyerek biztosan ajándék gumikacsával, matricával vagy gumicukorral térjen haza.
🌞Napi három étkezést biztosítunk, de emellett mindig van gyümölcs, szörpi és nasi is - nyáron ez kiegészül fagyival. Az ebédet a Lipták Grund szállítja nekünk.
Ha ez a legszimpatikusabb turnus, már le is tudjátok foglalni a helyeteket az időpont kiválasztásával:
Ezeket még biztosan nem csináltad – Gyere el nyári táborunkba, és vigyél haza élményeket!
[vc_row][vc_column][vc_column_text text_larger=”no”]
Megnyitottuk a nyarat, elindítottuk a jelentkezést nyári táborunkba. Célunk, hogy olyan napokat töltsünk együtt Élménystúdiónkban, ahol nem csak együtt alkotunk, de együtt szórakozunk is. Készülünk nektek gyermekjógával, zenés foglalkozással, közös táncolással, társasjátékokkal és filmvetítéssel is.
Központban azonban, ahogy tőlünk megszokhattátok, az alkotások lesznek. Napi kétszer egyedi szobadekorációkat fogunk készíteni, de rengeteg más izgalmas programra is lesz lehetőségetek az udvaron felállított alkotó-állomásoknál.
[/vc_column_text][vc_column_text text_larger=”no”]Az állomásaink:[/vc_column_text][woodmart_list icon_fontawesome=”fa fa-heart-o” woodmart_css_id=”5ee7a212a150c” list=”%5B%7B%22list-content%22%3A%22Alkot%C3%A1s%20fest%C3%A9kkel%20megt%C3%B6lt%C3%B6tt%20v%C3%ADzipisztolyokkal%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Kavicsfest%C3%A9s%20centrifug%C3%A1ban%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Lufi%C3%A1llat%20hajtogat%C3%A1s%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Alkot%C3%A1s%20slime-b%C3%B3l%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Bubor%C3%A9kf%C3%BAj%C3%B3%20d%C3%ADsz%C3%ADt%C3%A9s%2C%20%C3%A9s%20sz%C3%ADnes%20bubor%C3%A9kf%C3%BAj%C3%A1s%22%7D%5D”][vc_column_text text_larger=”no”]A teljes tábori hét tartalma:[/vc_column_text][woodmart_list icon_fontawesome=”fa fa-heart-o” woodmart_css_id=”5ee7a2c750260″ list=”%5B%7B%22list-content%22%3A%22Napi%20k%C3%A9t%20f%C5%91alkot%C3%A1s%20k%C3%BCl%C3%B6nleges%20technik%C3%A1kkal%20(pl.%20textilfest%C3%A9s%2C%20porcel%C3%A9nrajzol%C3%A1s%2C%20stb.)%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%225%20szabadon%20v%C3%A1laszthat%C3%B3%20alkot%C3%B3-%C3%A1llom%C3%A1s%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Heti%20k%C3%A9t%20k%C3%B6z%C3%B6s%20alkot%C3%A1s%20Anit%C3%A1val%20(2%C3%972%20%C3%B3ra)%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Vide%C3%B3vet%C3%ADt%C3%A9s%20a%20napi%20alkot%C3%A1sokhoz%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Udvari%20j%C3%A1t%C3%A9k%2C%20k%C3%BCl%C3%B6nb%C3%B6z%C5%91%20kreat%C3%ADv%20alkot%C3%B3-%C3%A1llom%C3%A1sokkal%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Heti%20egy%20zen%C3%A9s%20foglalkoz%C3%A1s%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Heti%20egy%20gyermekj%C3%B3ga-%C3%B3ra%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Heti%20egy%20Filmvet%C3%ADt%C3%A9s%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Lehet%C5%91s%C3%A9g%20a%20st%C3%BAdi%C3%B3ban%20szabad%20j%C3%A1t%C3%A9kra%2C%20szabad%20alkot%C3%A1sra%20eg%C3%A9sz%20nap%22%7D%2C%7B%22list-content%22%3A%22Napi%20h%C3%A1romszori%20%C3%A9tkez%C3%A9s%20%E2%80%93%20t%C3%ADz%C3%B3rai%2C%20eb%C3%A9d%2C%20uzsonna.%20V%C3%A1laszthat%C3%B3%20lakt%C3%B3z-%2C%20illetve%5Cntejfeh%C3%A9rjementes%20men%C3%BC%22%7D%5D”][vc_column_text text_larger=”no”]
Ha szeretnéd velünk tölteni a napjaidat, és az élménystúdióban velünk együtt szórakozni, alkotni, élményeket gyűjteni, akkor jelentkezz, hogy biztosan legyen helyed!
A tábor helyszíne: 1196, Budapest Nádasdy u. 90. – Inspirációk Élménystúdió
Itt tudsz jelentkezni: https://csorbaanita.hu/termek/inspiraciok-elmenytabor/
Tarts velünk te is!
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”41457″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”41458″ img_size=”large” alignment=”center” parallax_scroll=”no”][vc_btn title=”Jelentkezem a táborra!” color=”info” size=”lg” align=”center” link=”url:https%3A%2F%2Fcsorbaanita.hu%2Ftermek%2Finspiraciok-elmenytabor%2F|||”][/vc_column][/vc_row]