alkotások

Óriás húsvéti kincsvadászat

Előző blogomban meséltem Nektek a húsvéti origami nyuszikeresésről, illetve arról, hogy szeretném ha ezt a kincsvadászatot kiterjeszthetnénk az egész országra és minél többen részt vehetnétek benne. Ehhez kértem a Ti segítségeteket, hogy jelentkezzetek Inspirációs Nagykövetnek és egy általunk összeállított csomagból készítsetek nyuszikat, majd rejtsétek el őket lakóhelyetek közelében.

Izgatott voltam vajon hányan fogtok jelentkezni, de minden várakozásomat felülmúltátok: képzeljétek, közel 70-en küldtétek el jelentkezéseteket!
70 db levelet kellett tehát összeállítanunk, mindegyiket 5 darab nyuszira elegendő alapanyaggal (origami lapok, kitűzők, matricák) töltöttünk meg, illetve pár aprósággal Nagyköveteim számára. A levelek megérkezése után Nagyköveteim elkészítették a nyuszikat, elhelyezték benne a meglepetéseket, majd április 19-20-án elrejtették őket a választott településen. Összesen tehát kb 350 db nyuszi került kihelyezésre országszerte, ami nagyszerű! :))

Mindegyikről készítettetek fotót, majd a pontos helyleírással együtt elküldtétek nekem e-mailben. Innentől nem volt más hátra, mint hogy megosszuk Instagramon sztoriban a képeket illetve helyszíneket, és várjuk, hogy gazdára találnak-e a színes nyuszik.  (Ha érdekel Titeket visszanézhetitek ezeket a sztorikat Instagram oldalamon a Hihglightsban – @csorbaanita a felhasználónevem!)

Honnan tudtuk hogy megtaláltátok-e őket? Instagramon #merjalkotni hashtaggel töltöttek fel róla képeket a büszke új tulajdonosok. Egyébként ha bármilyen alkotással kapcsolatos képet töltötök fel Instagramra és ezt a hashtaget használjátok, akkor vissza tudjuk nézni alkotásaitokat, illetve felkerül “büszekeségfalunkra” is, a merjalkotni.hu weboldalra.

A nagy sikerre való tekintettel biztosan fogok még ilyen kincsvadászatot tartani és szeretném ha minél többen részt vennétek benne, így szükségünk lesz minél több Inspirációs Nagykövetre. Ha beszámolóim alapján kedvet kaptatok hozzá, figyeljétek YOUTUBE csatornámat, illetve a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalamat, ott biztosan láthattok majd róla felhívást.

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett a játékban, hogy velünk tartott, Inspirációs Nagyköveteimnek pedig a hatalmas segítséget! 🙂

Szép, kreatív napot,
Anita

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük